Miért is emlékezünk?

 1_1.jpgMinden elhunytért égjen egy mécses

Évek óta, minden november elsején kivilágítjuk a temetőket. Ilyenkor talán még jobban hiányoznak azok, akiket már csak fényképen láthatunk. Régen érdekes szokások társultak ehhez a naphoz. Vajon az őszinte felidézés is idejétmúlttá vált? 

Apró gyertyák, egy szál virág,  magunkban elmormolt imádság és rengeteg emlék: erről szól november elseje. Csendesen megemlékezni azokról, akik egykor fontos szerepet töltöttek be életünkben.

Az utolsó őszi hónap első napján már évtizedekkel ezelőtt is halottaikra emlékeztek az emberek:   meglátogatták szeretteik sírját, rendbe szedték azokat, gyertyát gyújtottak, és beszélgettek az elhunytról. Általában kedves emléket idézünk fel ilyenkor. Úgy könnyebb elviselni a hiányt. Voltak azonban olyan évek is, amikor szokás volt ezen a npon a szegényeknek, koldusoknak  ételt, italt adni. Meg sem lep, hogy ez ma már nem „divat”.

A római-katolikus vallásúaknál hagyomány, hogy aki nem tud kimenni a temetőbe, otthon gyújt gyertyát valamennyi elhunyt hozzátartozójáért. Régen azt figyelték ilyenkor, hogy kinek ég el hamarabb a gyertyája, mert a népi hiedelem szerint az hal meg előbb a családban, akié előbb kialszik. Vannak, akik a gyertyagyújtás szokásáról kereszténység előtti eredetet feltételeznek. Ők azt tartják, hogy azért gyújtanak lángot a sírokon, hogy a tévelygő lelkek melegedni tudjanak a gyertyák lángja mellett, illetve, hogy visszataláljanak sírjaikba, és ne nyugtalanítsák az élőket. Olyan idő is volt, amikor ezen a napon tiltották a munkát, mert az megzavarja a holtak nyugalmát.

Ma már csak emlékezünk. De legalább még emlékezünk. 

A  Házsongárdi temető is díszbe borult november elsején.


2.jpg

A túldiszített sírok között őszinte emlékezés is lapul 

5.jpg

Minél több virág, minél több gyertya – mára ilyen egyszerű  a mutatós szokás 

3_1.jpg

Az idősebbek gondosan megtisztították a nyughelyeket

4.jpg

A temetőben csak néhány óráig pislákolnak az apró gyertyák. Vajon hányan viszik haza szemükben a lángokat? 

6.jpg

Amikor a lángnyaláb hosszával mérik az eltemetett szeretetet 

Csomor Cecília