Sokan nem számítottak rá, hogy a fantasy-horror regényíró újra az elbeszélések műfaja felé fordul. Stephen King tömör, váltakozó hangnemű írásaitól kirázza az embert a hideg. Főleg napnyugta után.

Még jó, hogy nem a borító alapján ítélünk meg egy könyvet, mert az Európa kiadó fenti változata enyhén szólva is üresen ponyva-színű. A tartalom azonban annál kevésbé. 

Az amerikai szerző szerint az elbeszélés-írást el lehet felejteni. De egy antológia szerkesztése, s így sok elbeszélés olvasása, értelmezése után újra visszatért ahhoz a tömörebb műfajhoz, amellyel anno pályafutását kezdte. És hogy miért épp Napnyugta után cím alatt gyűjtötték egy csokorba a remekműveket? Mert mindegyik történetben valahogy bealkonyul. És nem feltétlenül a közelgő éjszaka sötétje miatt. Félni fogsz, miközben olvasod. De nem tudod majd abbahagyni, jogosan, hiszen a csattanó, a meghökkenés sohasem marad el. Végül rájössz, hogy az írások zsenialitása nem csupán a hatásos félelemkeltésben rejlik, és a közelgő esti babonáid elvégzése előtt újra elolvasod valamennyit.

Természetesen ezekből a történetekből sem maradnak el a valósághűség, a fantasztikum, vagy a horror-misztikum igen előnyösen kijátszott elemei, ahogy azt Kingtől megszokhattuk. Az Állomás elején nem teljesen egyértelmű a történetet előmozdító konfliktus lényege, de épp emiatt érzünk késztetést arra, a megértés céljából továbbolvassuk. Mire a libabőrös hatást keltő frappáns megoldáshoz érünk, garantáltan égnek mered a hátunkon a szőr, és egész egyszerűen elmosolyodik az ember ezen a zseniálisan egyszerű, kicsit talán már sejtett fordulaton. Azonban a történet nem szakad meg a csúcsponton, hanem kellemesen lehajlított véggel enyhíti a történet tragédiáját. Vajon mi észrevennénk magunkon a halál nyomait? Vajon mi sem látnánk a saját szemünktől?

De valahogy mégis lélegzett… Valahogy mégiscsak érezte a sör, meg a whisky szagát, a parfümök illatát. Megjelent a kisegítő pincér, és segített feltakarítani a rendetlenséget. –Elbotlok a saját lábamban – morgott magában a pultoslány úgy, hogy David is hallotta. Ilyen lenne a túlvilág?

A mézeskalács lány története bebizonyítja azt, amibe eddig valószínűleg nagyon kevesen gondoltak bele. Sokan azt hisszük, csupán a filmekben rabolnak el ártatlan személyeket csak azért, mert rosszkor voltak rossz helyen. Vajmi kevés esélyt adunk annak, hogy egy ilyen eset velünk is megtörténhet. Képzeljük el, hogy megkötözve, felpöckölt ajakkal várjuk a halált. Vajon tehet még az ember valamit saját élete érdekében, amikor már szinte biztos benne, hogy nincs kiút?

Oldalról-oldalra próbára tesznek King történetei: vajon mi segítenénk, ha tanúi lennénk egy eseménynek, amely során egy részeg férfi durván ütlegel és megaláz egy nőt? Vagy inkább csendben meghúzódnánk a legközelebbi WC-fülkében, nehogy nekünk is behúzzanak egyet. Esetleg rossz dolog az, ha egy őrült szokás felér egy fél-skizofréniával, valahogy még is hasznos? Honnan tudjuk, hogy a világ, amiben élünk, nem tévképzet? A zavarodott elméjűek sem tudják. És vajon csak azok hisznek a szellemekben, akik már elvesztettek valakit?

Átérezhetjük a szinte kézzel fogható nemzeti gyász személyes levetülését a 2001-es amerikai felhőkarcoló-tragédia nyomán, miközben meg se fordul a fejünkben, hogy azt újabb, szörnyűbb csapás követheti. Rádöbbenünk arra, hogy senki a világon nem mondhatja el magáról, hogy nincs benne valami enyhe téboly. Ez az a személyes titok, amit senki sem vall be másoknak.

A valóság egy rejtély, dr. Bonsaint, és a dolgok mindennapos szövetét terítjük rá, hogy leplezzük a fényességét és a sötétségét. Azt hiszem, ugyanezért takarjuk le a halottak arcát is.

Ha eddig utáltad a macskákat, garantált, hogy ezután gyűlölni fogod őket. Félelemből.

Halston kedveli a macskákat. Tulajdonképpen a macska az egyetlen állat, amelyet valóban kedvel. Egyedül élik az életüket. Isten (már, ha létezik) tökéletes, zárkózott gyilkológépekké teremtette őket. A macskák az állatvilág bérgyilkosai, és Halston mindig is tisztelettel gondolt rájuk.

A részletek olyan erős képet adnak, hogy akarva-akaratlan is hetekig befurakodnak a fejünkbe, az álmainkba. Olyan történetek ezek, amelyek során egyesül a megrázó hatásvadászat az elgondolkodtatással. Elgondolkodtat, de nem mindig ad választ a tárgyalt kérdésre, pont ebben rejlik az elbeszélések zsenialitása. A mobilvécébe zárt férfivel együtt tanuljuk meg újra szeretni az életet és a friss a levegőt. Nevetségesnek tartod, hogy téged valaha egy bűzös dobozba zárjanak pusztán irigységből? Én nem. Mert „ez tényleg megtörténhetne. És előbb utóbb meg is fog történni.”

Az idézetek forrása: Stephen King: Napnyugta után, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2012. Fordítók: Gy. Horváth László, Holbok Zoltán, M. Nagy Miklós, Müller Bernadett, Szántó Judit, Uram Tamás.

Kádár Hanga